Borics József festőművész


Borics József festőművész

Borics József – festő és nyugalmazott rajztanár, Sirok díszpolgára, 1944. március 10-én született Egerben. Már korán, 5-6 évesen elkezdett rajzolgatni, majd folytatta az általános iskolában. Könyvekből, képekről másolva kezdett megismerkedni a rajzolás technikáival. Később Tarnaszentmárián szentképek és szobrok lerajzolásával gyakorolt. Ekkor kezdte felfedezni a természeti táj szépségét, érdeklődése is ebbe az irányba fordult. A főiskolán Blaskó János ösztönzésére kezd el komolyan foglalkozni a rajzzal és a festészettel. Borics Pállal, a neves siroki szobrásszal 1968-ban, az utolsó kiállítása alkalmából került kapcsolatba. A szobrász-művész felismerve tehetségét, biztatta az alkotás folytatására. Alkotó tevékenysége a ’90-es évek elejéig elég visszafogott. Ez ideig is szerepeltek a művei kiállításokon, de a festő pályafutása az 1993-as hatvani kiállításával és díjazásával vett nagyobb lendületet. Kiemeli, hogy alkotó tevékenységében nagy ösztönzője és támogatója volt a párja, Borics Ilona. Kiállításai voltak többek között Hatvanban, Egerben, Gyöngyösön és Sirokban. A Kortárs Magyar Művészeti Lexikonban szerepel, de több galéria is nyilván tartja mint kortárs festőművészt. A siroki művészeti alkotótábor indulásától kezdve egyik szervezője. Festményei és grafikái megtalálhatóak a siroki hivatalban, a kőkúti kápolnában és még sok más helyen.

Elismerési, díjai:

-1988: A megye művelődéséért plakett

-1989: Heves megyei tanács Képzőművészeti Díja

-1993: Ezüst Diploma / orosz portré – Hatvan

-1995: Heves megyéért plakett

-1996: Országos Tájfestészeti Galéria Érem




Információs források:


Kortárs Magyar Művészeti Lexikon

http://www.kieselbach.hu/muvesz/borics-jozsef_10766

http://www.heol.hu/heves/kozelet/eletmu-kiallitas-nyilt-borics-jozsef-alkotasaibol-543934

http://www.brody.iif.hu/hu/node/915

http://artportal.hu/lexikon/muveszek/borics-jozsef-4107




Visszatéréshez kattintson ide!